Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élő emberek, akik halottak?

 Élő halottak?

Ha nem születtél újjá, akkor a Biblia szerint halott vagy.

Születésünktől fogva a harag gyermekei, a hitetlenség fiai, a testi vágyak és az érzékek kívánságának rabjai vagyunk. Bűnös természetünk miatt Istentől elszakadva, Neki ellenszegülve élünk. Ez a lelki halál. 

A keresztényeket akkor részesítette Isten a megváltás kegyelmében, amikor a bűn állapotának lelki halálában az istenfiúság kegyelmi életére támasztotta föl őket Jézus Krisztus kereszthalála által. Mindez nem emberi érdemek jutalma, hanem Isten jóságának ingyenes ajándéka, amit hitben tudunk elfogadni.

lazar.jpg

De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett.

 Krisztus, az ÉLet Fejedelme bűnbocsánatot és örök életet adott nekünk.

     Csak arra mondható, hogy megelevenedett, aki előtte egész bizonyosan halott volt. Aki tehát meghalt és feltámadott, arról mondjuk, hogy újjászületett. Mi halottak voltunk a bűneink miatt. Bár testben élve lélegezhettünk, de lélekben bizony holtak voltunk a bűneink miatt. De Isten a vétkeink és bűneink miatt bennünket, holtakat megelevenített. Az újjászületett keresztények tehát olyanok, akik Krisztussal együtt meghaltak a kereszten, és az Úr feltámadása által Vele együtt megelevenedtek. 

http://www.gotquestions.org/Magyar/ujjaszuletett-kereszteny.html

http://elo-halottak.blogspot.hu/

Jézus hív mindenkit: 

"Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem."      ( Jel.3:20)

http://www.valodi-elet.eoldal.hu

Ébredj fel, aki aluszol!

Az alvás az ember természetes állapotát jelenti, a léleknek ama mély álmát, amelybe Ádám bűne taszított minden embert. Egykedvűséget, nemtörődömséget, ostobaságot, a valóság iránti érzéketlenséget, amelybe született, és amelyben megmarad mindaddig, amíg Isten hangja fel nem serkenti. Ez a sötétség állapota. A szegény, fel nem ébresztett bűnös, egyebekről bármily sokat tud is, magáról nem tudja, hogy elesett lélek, akinek e jelenvaló világon csak az a dolga, hogy megépüljön az elesettségből, visszanyerje Isten képmását, amelyre teremtetett. Nem látja nélkülözhetetlennek a felülről születést, az elme, a lélek és a test megszentelődését, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Súlyos betegen makkegészségesnek képzeli magát.  Nyomorúságban és bilincsben szabadnak álmodja magát. Békességről beszél, mialatt az ördög foglyul ejti lelkét. Nyugodtan pihen, bár a pokol, ahonnan nincs visszaút, már megindult fogadására. Nem hallotta Isten figyelmeztető szavát, hogy meneküljön az eljövendő harag elöl. Rázd fel magad, ragadd meg az Urat, a te Igazságodat, hatalmas Szabadítódat! Jövevény vagy csupán a földön. Siess! Az örökkévalóság karnyújtásnyira van. Ezen a pillanaton múlik: örökkévaló boldogság, vagy örökkévaló nyomorúság. Meg tudsz-e állni Isten színe előtt? Mi történik veled a halálod után? A fizikai halál után az ember szelleme és lelke továbbra is létezik.

Egy út van a menekülésre, a neve Jézus Krisztus.

Megtérésről: http://boj.hu/node/4

http://filadelfia.hu/eloadas-sorozat/a-hit-altali-megigazulas-i-resz/