Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki az igaz Isten?

A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy csak egyetlen igaz Isten létezik. Még a keresztények között is sokan hamis Istent imádnak, mert hamisak az Istenről alkotott nézeteik. A kérdés, hogy te melyik Istent imádod? A Biblia igaz Istenét, vagy egy Istenről alkotott hamis képet? Jézus szerint szükséges, hogy „ Lélekben és igazságban imádják” (Jn4:24)

Létezik egy elképzelés, mely szerint Isten Szentháromság. A legtöbb keresztény ebben hisz. Atya, Fiú és Szentlélek, e három személy alkot egy hatalmas lényt, aki mindenható, mindentudó és örökkévaló. Mindhármat Istennek nevezik, mindegyike egyenlő tekintéllyel és hatalommal rendelkezik, és mindegyik egyaránt öröktől fogva létezik. És mivel mindenben, amit tesznek, egyek, ezért „egy Istent” alkotnak. E három Lény örök időknek előtte elhatározta, hogy három különböző szerepet játszik majd.  

Él az a felfogás is, mely szerint Isten csak egyetlen személy, aki mégis bizonyos időszakokban különböző módon nyilatkoztatja ki magát.

Létezik olyan hit, mely szerint Isten egyetlen Személy, az Atya. Jézus Krisztus az első, minden teremtmény fölé emelt teremtménye. A Szentlélek Isten hatalma és tevékeny ereje.

De vajon fontos-e tudnunk az igazságot? A Biblia azt tanítja, hogy azok, akik nem szeretik az igazságot, csalás áldozatai lesznek. S mivel egy csalásban hisznek, így elvesznek (Thessz 2:10-12). Ezek a nézetek eltérnek egymástól, de egyik sem tükrözi a Biblia tanításának Istenét.

Jézus ezt mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust”. (Jn 17:3)

A Biblia szerint: „Egy az Isten és mindenek Atyja, aki mindeneknek felette van” (Ef 4:6)    „Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, akitől van a mindenség” (1Kor 8:6)

Istennek, a Mindenható Úrnak van egy Fia. Örök időkkel ezelőtt, saját lényéből nemzette egyszülött Fiát. Ő Atyja Lényének hasonmása és ugyanolyan tiszta és szent jelleme van (Zsid 1:3). Isten a Fiának adta teljes hatalmát és tekintélyét, és mindent általa teremtett. A Példabeszédek könyve leírja Jézus születését, mint bölcsességre utal, de tudható, hogy Őróla szól: „…Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem..” (Pl 8:22-31). Jézus maga mondja nekünk, hogy Ő Isten egyszülött Fia: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3:16). A Fiú istennek formájában volt (Fil 2:6), mégis letette dicsőségét, melyen Atyjával osztozott, emberi lénnyé lett, megengedte, hogy saját teremtményei megalázzák, kigúnyolják, összeverjék, leköpjék és kegyetlenül megfeszítsék. De a legrosszabb mégis az volt, hogy el kellett szenvednie a szeretett Atyjától való elszakadást, hogy cserébe mi, bűnösök örök életre juthassunk. Az élő Isten egyszülött Fia adta értünk az életét. Istentől született, ezért tökéletes isteni természete van, de Ő maga nem az Atya. Ámulatba ejt, ha azon elmélkedünk, hogy a mindenható Isten megengedte, hogy saját szeretett Fia, aki az Ő kebelében van, szeme láttára haljon meg, hogy mi bűnösök örökké Vele élhessünk. Jézus valósággal meghalt, hogy megfizesse bűneink árát!

A kereszténység ma azt tanítja, hogy Jézus Krisztus valójában nem Isten Fia a szó igazi értelmében! Sokan azt mondják, hogy Őt nem Isten szülte, hanem Ő maga az örök Isten. Mások szerint Őt Isten teremtette Ezek a téves elképzelések ellentmondanak két létfontosságú igazságnak.

A Szentháromság tana szerint Jézus a világ alapjainak megvettetése előtt nem valóságosan született Istentől. Ez az ördögi tan elhomályosítja, lerontja az egész világegyetem legcsodálatosabb igazságát: Isten végtelen szeretetének tényét a bűnös ember iránt.

A Biblia világosan tanítja, hogy Isten nem halhat meg (Tim 6:16). Vigyük végig logikusan a gondolatot: Ha Jézus Krisztus nem Isten Fia, hanem maga a mindenható Isten, akkor ebből világosan következik, hogy egyáltalán nem tudott volna bűneinkért meghalni!

Hol kezdődött mindez?

Csaknem ezerhétszáz évvel ezelőtt, 325-ben a Niceai zsinaton a katolikus egyház püspökei megszavazták Athanasius állítását (úgy hitte, hogy Isten valójában egy olyan Lény avagy „szubsztancia”, amely három személy egysége: Atya, Fiú, Szentlélek), ezt az álláspontot képviseli ma a kereszténység nagy része. Ezzel a hitvallással azonban megtagadják Isten szavát, amely egyértelműen azt tanítja, hogy Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia.

Te hiszed, hogy Jézus Isten Fia?

Ez nem azt jelenti, hogy a Betlehemben, szűz Máriától megszületett csecsemő az Isten Fia, hanem az örökkévalóságban is az volt. A Jelenések könyvében is Jézus az Atyjának és az Istenének nevezi a trónon ülőt. Ha ezt elfogadod és hiszed, Isten szeretete megváltoztatja az életed. Szoros kapcsolatba kerülsz az egyedüli igaz Istennel és Fiával (1Jn 1:3), és bizonyosan lesz helyed Isten országában!

Álláh nem az igaz Isten! EURÁBIA - Európa haldoklik!

A harmadik világháború már folyik, csak nem fegyverrel harcolnak ellenünk.
A menekültek gyarmatosítják Európát a kontinenst!
Erről szólt a választás 2018-ban!
Folyik a megtévesztés, az agymosás!