Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Melyik az igaz Isten?

Sokféle elképzelés létezik

Csak egyetlen igaz Isten létezik. A Biblia egyértelműen ezt tanítja (vö. V.Móz.6:4.; Mk.12:29-34.) Tudtad, hogy a keresztények körében sokfajta elképzelés él arról, hogy valójában kicsoda az Isten? Pontosabban szólva keresztények különböző Isteneket imádnak, ezek közül mégis csak egyik az igazi Isten. Lehetséges, hogy sokan hamis Istent imádunk, mert hamisak az Istenről alkotott nézeteink. A kérdés, hogy te melyik Istent imádod? A Biblia igaz Istenét vagy egy Istenről alkotott hamis képet? Gondold meg Jézus szavait, melyek szerint azok, akik Istent imádják, szükséges, hogy „Lélekben és igazságban imádják!” (Jn.4:24.)

1. Először is létezik az az elképzelés, mely szerint Isten Szentháromság. Ebben hisz a legtöbb keresztény. E tanítás szerint Isten „három részből” áll. Egyik része az Atya, egy másik része a Fiú, a harmadik pedig a Szentlélek. E három rész egy hatalmas lényt alkot. E lény mindenható, mindentudó és örökkévaló – mindhárom részét vagy személyét illetően.

2. Másodszor él az a felfogás, mely szerint Isten csak egyetlen személy, aki mégis bizonyos időszakokban különböző módon nyilatkoztatja ki önmagát, pl. az Ószövetségben Ő az Atya. Amikor a Földön járt, – ugyanaz a személy – a Fiú, vagyis Jézus Krisztus alakját öltötte fel, és most harmadik alakjában, Szent Lélekként időz közöttünk. Ezt a hitet általában „egyedül Jézus”-elméletnek nevezik.

3. Harmadszor van olyan tanítás, mely szerint három mindenható Lény létezik, melyek mindegyike egyenlő tekintéllyel és hatalommal rendelkezik, és mindegyik egyaránt öröktől fogva létezik. Mindhármat Istennek nevezik, de mivel mindenben, amit tesznek, egyek, ezért „egy Isten”-t alkotnak, nem pedig hármat. E hit szerint e három Lény (vagy Isten) örök időknek előtte elhatározta, hogy három különböző szerepet játszik majd. Az egyik az Atya, a másik a Fiú, a harmadik pedig a Szent Lélek szerepét játssza majd.

4. Negyedszer létezik olyan hit, mely szerint Isten egyetlen Személy. Ez a Személy pedig az Atya egyedül. Azt mondják, hogy Isten Jézus Krisztust hosszú idővel ezelőtt teremtette, és minden teremtmény fölé emelte. A Szent Lélek: Isten hatalma avagy tevékeny ereje. Ezt vallják Jehova Tanúi.

Vajon igaz lehet egyidejűleg e sokféle elképzelés? Természetesen nem! Világos, hogy az ilyen mértékben eltérő nézeteket valló emberek különböző isteneket imádnak! De fontos ez egyáltalán? Jelent valamiféle különbséget, hogy mit hiszünk ebben a kérdésben, ha úgyis mind „Istenről” beszélünk és megpróbáljuk azt tenni, ami helyes? Óriási a különbség! Ma széles körben elterjedt az a nézet, miszerint nem fontos, egy ember mit hisz, ameddig Isten nevét hívja segítségül. Ez egy téves és nagyon veszélyes nézet. A Biblia azt tanítja, hogy azok, akik nem szeretik az igazságot, csalás áldozatai lesznek, és csalásnak hisznek. S mivel egy csalásban hisznek, így elvesznek. (ld. II.Thessz. 2:10-12) Jézus maga mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn.17:3) Hogyan képzelhetjük akkor, hogy hiszünk Istenben, ha azt sem tudjuk, kihez beszélünk, kinek a nevét hívjuk segítségül? Hiszünk-e:

1. Három személyben, aki valójában egy lény?

2. Egy személyben, aki háromféle formában ténykedik?

3. Három mindenható lényben, aki három szerepet játszik?

4. Egy személyben és egy teremtett Fiúban?

Négy népszerű elképzelést mutattunk be, ezek mind eltérnek egymástól, közülük azonban egyik sem a bibliai tanításoknak megfelelően mutatja be nekünk Isten személyét.

Az igaz Isten

Mit jelent az „Isten” szó? Általában olyasvalamire utal, amely mindenek felett áll, és méltó az imádatra. Nos, a Biblia azt tanítja, hogy csak egyetlen igaz Isten létezik, és ez az Isten a leghatalmasabb Lény a világegyetemben. Minden tőle lett, minden hatalom az övé, és Ő uralkodik minden élőlény és létező dolog felett. Ki ez a Személy? A Biblia szerint ez egyedül az Atya Isten.

„Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van” (Ef. 4:6)

„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, akitől van a mindenség” (I.Kor.8:6)

Istennek, a Mindenható Úrnak van egy Fia. Nagyon régen, örök időkkel ezelőtt, saját lényéből nemzette Fiát. E Fiút nem teremtette, hanem szülte. A „teremtés” szó jelentése: létrehozni valamit a teremtő lényén kívüli anyagból, vagy a semmiből. „Nemzeni, szülni vagy előhozni” ebben az összefüggésben azt jelenti: „Az Atya saját lényéből előhozni.”

Isten Fia

Isten Fia pontosan olyan, mint Atyja. Lényének hasonmása és ugyanolyan tiszta és szent jelleme van. (ld. Zsid.1:3) Isten Fiának adta teljes hatalmát és tekintélyét, és az egész univerzumot Jézus Krisztus által teremtette. (ld. Ef.3:9; Zsid.1:2) A Példabeszédek könyve beszámol Isten Fiának születéséről, és arról, hogy milyen kapcsolatban volt Ő Istennel, a világ megteremtése előtt. Bár ez az ige úgy utal rá, mint bölcsességre, egészen világos, hogy Isten Fiáról van szó. (vö. I.Kor.1:24) Ezt mondja:

„Az ÚR az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, a föld kezdete előtt. Mikor még semmi mélységek nem voltak, születtem vala; … Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem; … Mikor készíté az eget, ott valék; … mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az embereknek fiaiban.” (Péld.8:22-25,27,29-31)

Jézus maga mondja nekünk (Jn.3:16), hogy Ő Isten egyszülött Fia: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte.”

Isten tulajdon Fiát (Jézus Krisztust) küldte e világra, hogy meghaljon az emberiség bűneiért. A Fiú istennek formájában volt (ld.Fil.2:6), mégis letette dicsőségét, melyen Atyjával osztozott, hogy megalázkodjon és szegény, nyomorult emberi lénnyé legyen! Megengedte az embereknek – saját teremtményeinek –, hogy Őt megalázzák, összeverjék, kigúnyolják, leköpdössék és kegyetlenül megfeszítsék! A legrosszabb mégis az volt, hogy el kellett szenvednie a szeretett Atyjától való elszakadást, hogy cserébe mi, bűnösök, örök életre juthassunk. Az élő Isten egyszülött Fia adta értünk életét! Istentől született, ezért tökéletes isteni természete van, noha Ő nem maga az Atya. Ámulatba ejt, ha azon elmélkedünk, hogy a mindenható Isten megengedte, hogy saját szeretett Fia, aki az ő kebelében van (ld.Jn.1:18), szeme láttára haljon meg, hogy mi bűnösök örökké élhessünk!

Két létfontosságú igazság

Két csodálatos igazság fedezhető fel a megváltási tervben. Ezekben az igazságokban hinnünk kell, ha üdvözülni akarunk.

1. Az első igazság az, hogy Isten végtelenül szereti az embert. E szeretet oly hatalmas, hogy Isten odaadta értünk egyetlen Fiát, hogy testet öltsön (ld.Jn.1:14), és meghaljon az emberiség érdekében.

2. A második nagy igazság, hogy Jézus valóban meghalt, hogy megfizesse bűneink árát. Nemcsak mímelte előtte a halált, hanem valósággal meghalt.

A kereszténység ma azt tanítja, hogy Jézus Krisztus valójában nem Isten Fia a szó igazi értelmében! Sokan azt mondják, hogy Őt nem Isten szülte, hanem Ő maga az örök Isten. Mások szerint Őt Isten teremtette. Ezek a téves elképzelések ellentmondanak a két, fentebb említett, létfontosságú igazságnak.

Isten szeretetének bizonyítéka

Mivel Isten végtelenül szeret minket, kiszolgáltatta Fiát a szenvedésnek és a halálnak. Elképzelhetetlenül nagy fájdalmat élt át, és szíve majdnem meghasadt, amikor Fiát szenvedni és meghalni látta. Mégis, mivel annyira szeretett téged, azt adta érted, aki a legértékesebb volt számára: egyetlen Fiát, hogy örök életet nyerhess! Így mutatta meg Isten minden teremtményének, hogy jobban szeret minket saját életénél.

Miért tanítja a kereszténység nagy része, hogy Jézus nem valóságosan – még a világ alapjainak megvettetése előtt – született Istentől, hanem része az ún. „háromságnak” (az isteni Szentháromság tana), amelyen belül két másik lénnyel azonos mértékben osztozik a hatalmon, tekintélyen, örökkévalóságon és bölcsességen? Nem hihetünk a Bibliának? A Biblia hazudik, amikor azt állítja, hogy Isten az egyszülött Fiát küldte a világra (ld.I.Jn.4:9)? Pál azt írja: „Távol legyen! Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug.” (Rm.3:4)

Másrészt Jehova tanúi azt mondják, hogy Jézus Krisztus Isten teremténye, és Isten ezt a teremtményét hagyta az emberek által megfeszíteni. Gondoljuk csak meg! Igazolja ez számunkra Isten szeretetét? E sátáni elképzelés úgy ábrázolja Istent, mint egy zsarnoki és önző lényt, aki inkább egyik teremtményét áldozza fel, minthogy ő maga hozzon áldozatot. Ha azonban megértjük, hogy Jézus Krisztus valóban Isten egyszülött Fia – az ő szeretett, tőle származó, született Fia –, akkor ismerhetjük fel igazán, Isten milyen érzéseket táplál irántunk. Arról ismerhetjük meg szeretetét, hogy kész volt ilyen nagy mértékű áldozatra érdekünkben. Ő maga is ott szenvedett Fiával a golgotai kereszten, miközben Jézusnak borzalmas testi-lelki kínokat kellett átélnie, míg végül a Mindenható szeretett Fia meghalt. Mindezt azért engedte megtörténni, hogy mi nyomorult, bűnös emberek lehetőséget nyerjük örök boldogságban élni Ővele!

Isten és az igazság ellensége, az ördög mindent megtett, hogy lerontsa az egész világegyetem legcsodálatosabb igazságát: Isten végtelen szeretetének tényét a bűnös emberiség iránt. Mert hogyan is láthatnánk meg e szeretetet? Csak akkor érthetjük meg e szeretetet igazán, ha megértjük, hogy Isten az Ő tulajdon szeretett Fiát adta értünk, aki az Ő kebelében van, aki Isten egyetlen és egyszülött Fia. Sátán azonban kegyetlenül becsapta a keresztény egyházakat. Rávette őket, hogy éppen azt az igazságot rombolják le, amelyet leginkább védelmezniük kellene. Ma a keresztények többsége azt tanítja, hogy Jézus Krisztus csak viseli az „Isten Fia” nevet, de valójában nem Isten Fia a szó igazi értelmében.

A Biblia világosan tanítja, hogy Isten nem halhat meg. (ld. I.Tim.6:16) Vigyük végig még egyszer logikusan a gondolatot: Ha Jézus Krisztus nem Isten Fia, hanem maga a mindenható Isten, akkor ebből világosan következik, hogy egyáltalán nem tudott volna bűneinkért meghalni!

Hol kezdődött mindez?

Csaknem ezerhétszáz évvel ezelőtt, i.sz. 325-ben találkoztak a katolikus egyház akkori nagy teológusai és püspökei Niceában (a mai Iznik, Törökország területén), hogy arról a kérdésről vitázzanak, vajon Jézus Krisztus valóban Isten Fia vagy sem. A vitázó felek egyik pártját egy Arius nevű pap vezette. Ő azt vallotta, hogy Jézus valójában nem Isten Fia, hanem Isten első teremtménye. Ma Jehova tanúi még mindig Arius nézetét vallják. A másik pártot Athanasius, a későbbi püspök vezette, és ő ugyancsak azt állította, hogy Jézus valójában nem Isten egyszülött Fia, hanem része az Istenségnek. Athanasius úgy hitte, hogy Isten valójában egy olyan Lény avagy „szubsztancia”, amely három személy egysége: Atya, Fiú, Szent Lélek. Ezt a felfogást, vagy ennek valamilyen változatát képviseli ma a kereszténység nagy része. Ezzel a hitvallással azonban megtagadják Isten szavát, amely egyértelműen azt tanítja, hogy Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia! E niceai zsinaton a tévedések és hibás elképzelések egész sorozata született meg, s ezek az elmúlt 1600 évben teljesen meggyökereztek a népszerű keresztény gondolkodásban.

Hiszed, hogy Jézus Isten Fia?

Azért jutott el hozzád ez a kis füzetet, mert Isten azt akarja, hogy tudd, mit érez irántad. Azt akarja, hogy megértsd, irántad való szeretete olyan nagy, hogy „az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta…” (Rm.8:32)

Ha ezt elfogadod és hiszed, Isten szeretete megváltoztatja az életedet. Szoros kapcsolatba kerülsz az egyedül igaz Istennel és Fiával (ld. I.Jn.1:3), és bizonyosan lesz helyed Isten országában!

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn.17:3)

David Clayton

Forrás: http://filadelfia.hu/melyik-az-igaz-isten/